aranyfonál.

   Izgalmas, pörgős napjaink vannak.  Szolidarizálok Csanáddal, azaz járom a fogorvost. Nagyon elhanyagolódtak a terességem miatt a fogaim, de úgy döntöttem, főleg a fájdalom miatt, hogy bevállalom fogorvost zsibbasztók nélkül. Tehát a fogaink a téma most. Csanádnak bújik még egy rend, mivel nem alszunk és nekem meg tömik amit lehet és mentik. 
  De ezek mellett jó dolgok is történnek, járunk játszóházba, vendégeskedünk, jövünk megyünk. Fárasztó, de szeretem napok vannak. Rengeteg energiát kapok Csanádtól napközben. Egyre többet cukiskodik. Olvasni nem erőst volt időm, még a luxenekkel vagyok, de kaptam ajándékba meg vettem más könyveket is. A könyvespolc fullos lett, tervezem az újat, mivel már az asztalkám is tele van csodákkal. 


Nov. 1-én temetőben voltunk apuval, mint minden évben, de idén már hármasban. Remélem, hogy még nagyon sokáig így tudunk menni. Olvastam egy nagyon szépet és ezt itt meg szeretném osztani, nekem nagyon jól esett olvasni eme sorokat: 

“NINCS HALÁL. És nincsenek HALOTTAINK. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az VAN. Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál. 

Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők. Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja. A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az. Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”…” M.P.